Egy közös pont van: több, eddig kőbe vésett elmélet dőlt meg az emberiség származását és az írásbeliség kialakulását tekintve az ősi városnak, Caralnak köszönhetően. Csak annyi biztos, hogy egykoron olyan ősi civilizáció élt itt, aminek tudását még ma is csak csodálhatjuk. Caral a perui fővárostól, Limától úgy száznyolcvan kilométerre északra fekszik a Csendes-óceán partján.
A komplexum építményei megelőzték az egyiptomi piramisokat, az itt talált és megfejtetlen khipu „írás” egyidős az eddig ismert legősibb mezopotámiai rovásírással. És még az is lehet, hogy megdől a Bering-szoros koncepció, amely azt feltételezi, hogy az amerikai kontinenst kizárólag máshonnan beáramló népek töltötték fel. Lehet, hogy épp fordítva volt? Mi célt szolgálhatott ez a 6, egymástól pár méterre álló kőpiramis, és egy hetedik rejtélyes, félkör alakú, ősi szimbólumokból felépült „valami”?
A régészek földhözragadtan amfiteátrumnak mondják, a misztikusabbak és az ufóhívek dimenziókapunak. Tény, hogy a kb. ötvenszer ötvenes alapterületű piramisok között egy meghatározott részen olyan erős, vélhetően elektromagnetikus energiahatás érezhető, hogy elzsibbad az ember nyelve, arca, álmosság nélküli ásítássorozat jön rá, és több méteren át úgy érzi, mintha vízellenállásban kellene mennie.
Azt se értik, hogy lehetett itt több ezer évig virágzó kultúra harc és erőszak nélkül? Hisz több generáció maradványai között semmiféle harci eszköz nem került elő. A manapság sorra napvilágot látó újabb és újabb felfedezések előbb vagy utóbb tényleg rákényszerítenek majd minket, hogy újragondoljuk származásunkat és fejlődésünket ezen a bolygón.
