A lázadások háttere
1798-ban Írország 5 milliónyi lakosának négyötöde katolikus volt, a protestáns kisebbség az északi Ulster tartományban koncentrálódott, bár az angol és skót gyarmatosítók letelepedésének eredményeként a XVII. században jelen volt. Ez a kisebbség megoszlott az „Ír Egyházhoz” tartozó anglikánok és presbiteriánusok között. Az előbbi csoport birtokolta a földek nagy részét, és tagjai egyenletesebben szóródtak szét az országban. Az ír nyelv hanyatlóban volt, bár több mint félmillióan még mindig csak ezt beszélték.
Mind Írország, mind Quebec olyan hódított területek voltak, ahol a politikai fennhatóság az országon kívül volt, a hatalom és a javak nagy része egy angol ajkú protestáns elit kezében koncentrálódott. Az iparosodás kezdete ellenére, különösen Belfast és Montreal körzetében a lázadók nagy része földekből élt. Írországban legtöbben a földesurak birtokának bérlői voltak, míg Kanadában censitaires, akiknek a munkája és a tartózkodása a termőföldön a feudális földesúrtól vagy seigneurtól függött. Írországban 1778-tól birtokolhatott földet katolikus vallású abban az esetben, ha hűségesküt tett a koronára. 1798-ban a legtöbb földesúr protestáns volt, akik idejük nagy részét vagy teljes egészét Nagy-Britanniában töltötték. A földesurak egy része középosztálybelieknek adta bérbe a földjét, akik azt tovább adták bérbe kisbérlőknek. Kanada déli részén, ahol a seigneur-i uralom megelőzte a hódítást, még mindig sok francia földesúr élt. A Montrealt övező területeken a földek nagy részét angol ajkúak birtokolták, akiknek kereskedelmi és ipari érdekeltségeik is voltak. E régió parasztjai között számottevő ellenőrzés volt a seigneur-i rend felé. Kanada déli részének föld nélküli proletariátusa az 1828-as 28%-ról 1838-ra 38%-ra emelkedett. Írország gazdasága a XVII. század végén virágzott és növekedett, tehát a gazdasági nehézségek nem lehettek az 1798-as forradalom okai, bár megjegyzendő, hogy Wexford, ahol a legerőszakosabb cselekmények zajlottak, kivételt képezett ez alól. Írországban a brit dominancia ellenére kétkamarás parlament működött Dublinban, melyben nagyrészt a földbirtokos elit képviseltette magát. Az amerikai események hatására 1782-ben az ír parlament függetlenségi nyilatkozatot bocsátott ki. Az ezt követő tizenhat éves időszakot a prominens parlamentáris vezető, Henry Grattan nevével fémjelzik, amikor Írországban a gyarmati elit önkormányzásának időszaka volt. A katolikusok a parlament egyik házában sem foglalhattak helyet, vagy nem tölthettek be más politikai hivatalt.
